Részletek

Kategória: Megújulás

Az Egyházhoz, a papsághoz, a fiatalokhoz, a családokhoz és a fogyatékkal élőkhöz is szólt Ferenc pápa vasárnap a Szentlélekben való megújulás elnevezésű nemzetközi karizmatikus közösségnek a római olimpiai stadionban tartott találkozóján - tudósít az MTI és a Vatikáni Rádió.

A mozgalom tagjai - közöttük papok és hívők is - a világ félszáz országából érkeztek Rómába a Szentlélekben való megújulás 37. találkozójára. A karizmatikus közösséget az olasz Salvatore Martinez vezeti, aki a mozgalom első laikus elnöke.

A római olimpiai stadionban összegyűlt ötvenezres tömeg állva tapsolva fogadta az egyházfőt, aki gyalog ment el a sportpálya szélén neki fenntartott helyig. A találkozón a Szentatya beszéde mellett dicsőítő énekek, imádságok, tanúságtevések hangzottak el.

„Köztudott, hogy Buenos Aires érsekeként kezdetben nem helyeseltem azt, ahogyan imádkoztatok, inkább szambaiskolára emlékeztetett mint imára. Azóta jobban megismertem a mozgalmatokat, és megértettem szolgálatotokat. Pápává választásom előtt a mozgalom lelki referense is voltam Argentínában” - mondta Ferenc pápa.

A Szentatya rövid szavakkal vázolta a megújulás követendő útját: „Evangelizálás, spirituális ökumenizmus, a szegények és rászorultak gondozása, a peremre szorultak befogadása. És mindez az imádás alapján!” Szótagolva hangsúlyozta a pápa annak a fontosságát, hogy „a lelki megújulás alapja az Isten imádása”.

„Törekedjetek a megújulás egységére, mert az egység a Szentlélektől ered és a Szentháromság egységéből születik. De a megújulása akkor honnan ered?” – tette fel a kérdést Ferenc pápa, majd megújult: „A gonosztól. A megoszlás a gonosztól származik. Meneküljetek a belső harcoktól. Ilyen ne legyen köztetek! Menjetek ellenben ki az utcára, hirdessétek az evangéliumot és emlékezzetek arra, hogy az Egyház pünkösd reggelén éppen a 'kijáratban' született, amikor kilépett az utolsó vacsora terméből.”

Lépjetek közel a szegényekhez – folytatta a pápa – és érintsétek meg a testükön Krisztus megsebesült testét. Hagyjátok, hogy a Szentlélek vezessen benneteket ezzel a szabadsággal és kérem, ne zárjátok kalitkába a Szentlelket!

Ferenc pápa kiemelte, hogy a mozgalom által az Egyház „nagy ajándékot kapott az Úrtól”. Amikor rájuk gondol, egy egyedi kép jelenik meg előtte: egy nagy zenekaré, „ahol minden hangszer és a hangok is különböznek egymástól; de a zene harmóniájához mindegyik szükséges”. Ezt követően Ferenc pápa emlékeztetett, mint a zenekarban, ugyanúgy a megújulásban, senki sem tekinthet magára fontosabbként, vagy a másiknál kiválóbbként, vezetőként. „Csak egy vezetőtök van, egy uratok: Jézus Krisztus” - hangsúlyozta a pápa.

Mint Isten kegyelmének terjesztőit, a Szentatya arra kérte a jelenlévőket, hogy menjenek ki az utcákra és hirdessék az evangéliumot, Isten örömhírét.

„Figyeljetek arra, hogy ne váljatok a Szentlélek kegyelmének ellenőreivé! Néha ugyanis a felelősök, de sokkal inkább szeretem a szolgák kifejezést használni, tehát a szolgák, anélkül, hogy akarnák, a kegyelem adminisztrátoraivá válnak, eldöntvén, hogy kinek adják azt és kinek nem. Ha valaki így cselekedne, nagyon kérem, ne tegye többé! Ti Isten kegyelmének kiosztói vagytok, nem pedig ellenőrei! Ne legyetek a Szentlélek vámosai!”

Ferenc pápa elmondta, mit vár a karizmatikus megújulástól: „Mindenekelőtt megtérést Jézus szeretetéhez, mely megváltoztatja az életet és a keresztény embert Isten szeretetének tanújává teszi. Az Egyház várja ezt a tanúságtételt és a Szentlélek segít benneteket, hogy az evangéliumot következetesen éljétek meg az életszentségetek számára. Várom tőletek, hogy osszátok meg az Egyház kegyelmét a Szentlélekben. Várom tőletek, hogy Isten szavával evangelizáljatok, amely hirdeti, hogy Jézus szeret minden embert. Ökumenikus tanúságtételt várok tőletek. Emlékezzetek arra, hogy a megújulás természeténél fogva ökumenikus, a katolikus megújulás örül annak, amit a Lélek a más egyházakban megvalósít”.

Ferenc pápa többször is kérdéseket tett fel a résztvevőknek: „Vajon a karizmatikusok hordanak-e a zsebükben Bibliát?”. „Igen” – jött a felelet, de ez nem győzte meg egyértelműen a pápát, aki ezt mondta: én nem vagyok ebben annyira biztos! Tehát térjetek vissza az első szeretethez, hordjátok mindig magatokkal a Szentírást, a zsebetekben vagy a táskátokban! Tekintettel a papok, fiatalok, családok és betegek tanúságot tevő képviselőire, Ferenc pápa hiányolta az időseket, a nagyszülőket. „Ők a mi bölcsességünk – mondta –, az Egyház bölcsessége, az öregek, akiket oly sokszor leselejtezünk, pedig ők a hitünk biztosítása, akiket éppen a Szentlélek vezet”.

Az ünnepségen ahol maga Ferenc pápa is dicsőítő imával fordult az Úrhoz, négy tanúságtétel hangzott el, melyek a papság, a fiatalság, a szenvedők és fogyatékkal élők, illetve a családokból érkeztek.

Ferenc pápa egy édesanyával való beszélgetése során utalt a család központi szerepére: „Jézus növekszik, növekszik a házastársak szeretetében, a gyermekek életében. A családok alkotják ezt az otthoni egyházat. A házastársak, noha bűnösök, mégis előbbre akarnak jutni a hitben, a termékenységükben, gyermekeikben és azok hitében. Az Úr megáldja a családot, erőssé teszi ebben a válságban, amikor a gonosz szét akarja rombolni azt.”

A karizmatikus megújulás papjait így buzdította a pápa: „Ezt a két dolgot kérem tőletek: Menjetek közel Jézushoz és az emberekhez!”.

Egy fiatallal beszélgetve az ifjúság útját a pápa abban jelölte meg, hogy törekedjenek nagy dolgokra, szemben egy páncélszekrényben őrzött élettel. „Így ugyanis az ifjúság öreg lesz, a szó legrosszabb értelmében. Egy rongy lesz belőle. Többé már semmire sem jó. A fiatalság ellenben arra való, hogy kockáztasson, kockáztasson jól, reménységgel. És nagy dolgokra törekedjen. A fiatalság arra való, hogy adja önmagát, fiatalságát, hogy mások is megismerjék az Urat. Ne takarékoskodjatok fiatalságtokkal önmagatok számára: menjetek előre!”

Egy vak emberrel folytatott beszélgetésében Ferenc pápa a szenvedést mint tanúságtételt és mint a Jézushoz való közelséget jellemezte. „A szenvedő testvérek, akiknek betegségük van vagy fogyatékosok, olyan testvérek, akiket Krisztus szenvedése kent fel, és így Jézust követik a kereszt és az élet nehéz pillanataiban. A szenvedésnek ez a kenete viszi őket előre az egész Egyház számára.

Ferenc pápa a találkozó végén a katolikus közösség tagjaival együtt imádkozott. Imádságában a Lélek „szent mámoráról” szólt, mely a szeretet nyelvein való beszédre indít, szemben a hatalom önzésével, majd egységre szólított fel: „Keressétek az egységet, mely a Szentháromságtól jön”. Ezt követően a Szentatya letérdelt a tömeg előtt és azt kérte, imádkozzanak érte. Ugyanezt tette tavalyi pápává választása estéjén a Szent Péter-bazilika lodzsáján.

Ferenc pápa végül közös találkozóra hívta a nemzetközi karizmatikus közösségeket a római Szent Péter térre 2017 pünkösdjére.

Fotó: Europress/AFP, Vatican Radio

Videó: CTV

Magyar Kurír

Részletek

Kategória: Megújulás

Zakariás próféta így ír: "Nem erővel, nem hatalommal, hanem a Lelkemmel." 40 éve hatalmas erővel jött el a Lélek a II. Vatikáni Zsinat után, XXIII. János pápa imájára válaszul, aki új pünkösdért imádkozott. A Zsinat gyökeret vert Isten népében. Az Egyház felkészült a Lélek munkájára, pár évvel a zsinat után elindult a megújulás, ami nagy meglepetést okozott. Néhány év alatt elterjedt az egész világon, s ma már több mint 100 millió ember keresztelkedett meg a Lélekben. Ez a Lélek erő, és munkálkodik az intézményes egyházban, és a mi életünkben is. XXIIII. János pápa imája eredményes volt, mi vagyunk az új pünkösd!

A teológia, az egyház intézményrendszere, szerkezete nagyon fontos, de az Élet bennünk van. Minket nem a szerkezetátalakítás újított meg, hanem a Lélek. Téged is Ő változtatott meg, és ha engeded, akkor folytatja benned a változást.

Nehezebb kimondani azt, hogy Isten szeret engem, mint azt, hogy Isten szeret Téged, hiszen ismerjük saját hibáinkat, bűneinket, a másik emberbe kevésbé látunk bele, nem látjuk, mi van a szívében. Isten mégis azt akarja, hogy bensőséges kapcsolatban legyünk Vele. Tudjuk, hogy az Atya szeret minket, erővel akar eltölteni, hogy igazi keresztények legyünk. A Lélek be akarja mutatni Jézust, mint Megváltót, és mi érezzük, hogy szükségünk van megváltásra. Sokan ezt nem tudják, de nekünk a Lélek megmutatta, hogy szükségünk van Rá.

Az egyház szereti a megújulást, mert látja a gyümölcseit. Mi vagyunk a gyümölcsök. A Lélek nélkül nem jöttünk volna el. Isten Lelke tett valamit bennünk, ünnepelni akarunk, és odamenni a másik emberhez. Ez is gyümölcs. A gyümölcsök különfélék, a Lélek mindenkinek mást ad, de az irány ugyanaz. Ki tudjuk mondani, hogy Jézus az Úr, és megpróbálunk az Ő uralma alatt élni.

Jézus a Megváltónk, aki helyettünk halt meg, megmentőnk és Megváltónk, nekünk szükségünk van Rá, mert magunkat nem tudjuk megváltani, csak Ő képes erre. Jézushoz a Lélek kijelentése által tértünk meg, a Lélek győzött meg minket.

A megtérést viszont a mindennapokban kell megélni. Megéljük-e ezt a folyamatot? A megtérés tehát egy alkalom, amely a Lélek erejében kezdődik, de nap-nap után meg kell élni. Ne a saját erőnkből tegyük a dolgokat, hanem a Lélek erejéből. Sok katolikus a saját erejéből akar élni, de ez csak egy kis ideig működik, s még akkor sem jól. A Lélek azért van köztünk, hogy teljes keresztény életet éljünk. Ha akadályozzuk a Lelket, nem fog működni.

A Lélekben való élet egy folyamatos változásban való élet. Vannak problémáink, és ellenállunk a változásnak. Elkezdjük az utat a Lélek erejében, haladunk is Vele, s ha nem érezzük az erőt, megállunk. Úgy gondoljuk eleget tettünk, s ami előttünk van, az nehéznek tűnik, hát megpihenünk. Ragaszkodunk ahhoz, amit már megtettünk, de nem akarunk már többet. Megszűnünk missziós ember lenni, nem osztjuk meg a hitünket másokkal. Reméljük, hogy Isten szemében elég lesz, amit eddig tettünk. Az Úr szava: "Mondd meg nekik, hogy haladjanak!" Erre van szükség! Akár szép, vagy nehéz időszaka van az életednek, haladj, amerre a Lélek vezet. Ne állj meg, ne pihenj! HALADJ! Áthaladsz a rossz és a jó időkön is. A Lélek, az erő és a misszió, mind ugyanaz, haladj!

A megújulás elsősorban rólad és Istenről szól, nincs köze ahhoz, hogy mit éltél meg eddig, és mit tettél. Isten szeretetéről és irgalmáról szól. Az ajándék maga Isten, Ő él, és mindenkiben élni akar. Isten temploma vagyunk. Ha ajándékot adok, a másiknak el kell fogadnia. Ha nem akarja, nem tudom ráerőltetni. Isten Önmagát adja nekünk. Elfogadhatjuk, vagy elutasíthatjuk. Mi elfogadtuk, de ezt naponta meg kell újítani. Naponta kell a Lélekből töltekezni, ha az Ő erejéből akarunk élni. Engedem az Úrnak, hogy szentté tegyen, vagy szerintem a szentség csak különleges emberek sajátossága?

Úgy tekintek-e a másik emberre, hogy szent? Ha valaki szentnek tart, még a gondolatot is lehetetlenségnek tartom? Jézus mindenkit szentségre hív, csak együtt kell működni Vele. Ő képes minket szentté tenni, engedjük meg Neki. A II. Vatikáni Zsinaton vita volt arról, hogy a karizmák csak különleges embereknek adatnak, vagy mindenkinek. A zsinati atyák döntése az volt, hogy a Lélek szabadon adja a karizmákat mindenkinek. A szentség is mindenkinek szól. Isten mindenkinek azt mondja:"Légy szent!" A szentség a folyamatos megtérést jelenti. Istennel együtt kell megbirkóznunk nehézségeinkkel.

Növekednünk kell, és birkózni bűneinkkel nem a saját erőnkből, hanem az Úréból. Fel kell ismerni a gyengeségeinket és átadni Neki. Kérnünk kell a növekedéshez az Ő segítségét, hogy a Lélek szeretetében és hitben járjunk. Tegyük meg, amire Isten hív!

Sokan azt mondják, hogy a megújulásból elmúlt az erő. Ha ez igaz, akkor ez a mi hibánk. 40 év után jó néhányan leültünk. A kereszténységben nincs pihenés, nyugdíjazás, legfeljebb csendes idők lehetnek az Úrral, de a misszió folyamatos. Ő erőt ad, a munkát nekünk kell elvégezni. Az Úr programjában nincs nyugdíj. Feladatra hívott minket, erőt is ad, tehát meg tudom tenni, és addig kell tenni, amíg az Úr akarja.

Jézus azt mondta, tüzet hozott a földre, Pünkösd ünnepén is lángnyelvek voltak. Pál a Timóteusz  második levélben azt írja: Gerjeszd fel a Lélek tüzét, mely nem a félelem Lelke, hanem az erő a szeret és a józanság Lelke. Ez a Lélek üzenete: Erő, szeretet, józanság. Szeretet nélkül az erő veszélyes Fontos, hogy Isten szeretete velünk van, megmutatja, hogyan tudunk elfordulni a bűntől. Ez egy döntés helyzet. Tudom, hogy amit tenni akarok, az rossz. Megtehetem a rosszat, és el is vethetem a rosszat. A Lélek segít elfordulni a bűntől, de együtt kell dolgozni Vele. Szabad akaratot kaptunk, ami nagy ajándék.

A tűz melegít, távol tartja a hideget, főzni is lehet rajta, s így jobb ízű az étel. Lelki dolgokra is igaz ez. Lélek nélkül a Biblia hideg olvasmány, az egyház tanítása érthetetlen, a szentségek vétele sem segíthet. A Lélek erejében minden érthető lesz, a lelki eledelnek tehát át kell tüzesednie, mert a Lélek felégeti a piszkot és megtisztít.

A Lélek ajándékai nekünk adatnak, elfogadjuk-e? II. János Pál 1998 pünkösdjén ezt mondta: "Fogadjátok el hálásan és engedelmesen a Lélek ajándékait, melynek adását a Lélek sosem hagyja abba." Fogadd el és használd az ajándékot, mert Isten minden ajándéka jó, és azért adja, hogy használjuk.

A Lélek boldoggá és hasznossá akar tenni ajándékai által. Az egyház azt tanítja, hogy ezek az ajándékok mindenki hasznára vannak. Az 1Kor12 a karizmákról szól, az 1Kor13 a szeretethimnusz, az 1Kor14 az ajándékok használatáról beszél, ezek szerint, ha Isten ajándékait használni akarjuk, akkor szeretnünk kell, sőt szeretetben kell használni a karizmákat. A Lélek segít növekedni a szeretetben, és hasznossá tesz.

A megújulás veszélye az, hogy nem használjuk a karizmákat, vagy rosszul használjuk. Engedd meg, hogy Isten használjon. Isten hétköznapi módon fog használni téged, csak hűséget és engedelmességet vár.

Az előadás a megújulás 2007. évi országos találkozóján hangzott el Budapesten. Charles Whitehead, az ICCRS európai albizottságának tagja, az angol katolikus karizmatikus megújulás egyik vezetője.

Részletek

Kategória: Megújulás

Nehéz egy püspöknek megtérésről beszélni, de én az enyémről fogok beszélni nektek.

Sok évvel ezelőtt én kezdtem Mexikóban a felszabadítás teológiáját. Ti ki akartatok jönni a kommunizmusból, mi szerettünk volna belemenni, amikor észrevettük, hogy ez egy radikális út, amely az egymással való harchoz vezet, amely nem engedi, hogy megéljük a szeretetet. Akkor én azt mondtam, nem ez az utam. Ez nem az egyház útja.

A püspököm -én már pap voltam akkor- elküldött egy "büntető plébániára". Amikor egy pap kiesik a püspöki kegyekből, akkor messzire küldik, hogy ne zavarjon, ez velem is így történt. Én rosszul éreztem magam akkor, volt egy rákos daganatom és vért hánytam. Meg kellett operálni, hogy kivegyék ezt a daganatot. Azt mondták: három lehetőségem van. Első: - hat hónapon belül meghalok. Második: tolókocsiban élni, állandóan oxigénnel. Harmadik az, hogy Isten megkönyörül rajtam, és Ő maga gyógyít meg.

Én azt kértem az Úrtól, hogy hat hónapon belül vegyen magához, de az Ő tervei különböztek az enyémektől, ezért itt vagyok! Tökéletesen egészséges vagyok, de nem erről akarok tanúságot tenni nektek, hanem arról, hogy elkezdtek politikailag is üldözni. El kellett hagynom az országot - ekkor beteg voltam. Rossz volt a hírnevem, amikor visszatértem az országba, és ezen kívül az embereimmel sem voltam jóban. Ekkor küldtek a büntető plébániára. Minden emberi biztonságom összeomlott.

Ezen a plébánián volt valaki, egy hölgy, aki a hitoktató volt, és húsz gyerek. Rám nézett ez a hölgy és azt mondta: "Teljen el az atya Szentlélekkel." Én azt mondtam: de én tele vagyok Szentlélekkel.

Egy napon megint ezzel jött vissza, hogy zavarjon engem, és én azt mondtam neki: Tele vagyok Szentlélekkel, mert megkaptam a keresztségben, a bérmálásban. Megkapom a Szentlelket, amikor a Lélek által megkapom bűneim bocsánatát. Valahányszor a szentmisében kérem a Szentlelket, hogy alakítsa át ezeket az adományokat Jézus Testévé, Ő jön és átváltoztatja. Megkaptam a Szentlelket, amikor kézföltétellel pappá szenteltek. Hát idefigyeljen vénasszony! Azt hiszi nincs meg bennem a Szentlélek? És akkor azt mondja nekem ez a hölgy: "De igen atya, de még nem lehet észrevenni."

Részletek

Kategória: Megújulás

"Az Úr Lelke rajtam, Ő kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek. Elküldött, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak, látást a vakoknak, szabadságot az elnyomottaknak és meghirdessem az Úr kedves esztendejét." Lk.4, 18-19 Jézus közvetlenül a Jordán- keresztség után ezekkel a szavakkal hirdette meg a názáreti zsinagógában a történelem első keresztény jubileumi évét, az Úr kedves esztendejét.

A Jubileum a Szentlélekből fakad. 1300-ig, amikor VIII. Bonifác a mai formában bevezette a Jubileumot, az Egyház évente megismétlődő jubileuma a Pünkösd volt, hiszen az ötvenedik napot jelentette, s így az ötvenedik év szimbóluma lehetett. (Origibes)

Egy középkori pünkösdi himnusz mondja: "Mélyülj el a misztériumban és felismered, hogy ez a szent ünnep a jubileumból fakad" (Szentviktori Ádám)

A jubileum eszméjéhez kapcsolódó ajándékok, a bűnök bocsánata, a szolgaság megszüntetése, a vakok szemének megnyílása, a megtört szívűek gyógyulása, az Istennel való kiengesztelődés, - minden, ami Húsvét után történt egy névre vezethet vissza: Szentlélek!

A valódi benső, lelki jubileum, mely Isten számára fontos, a Vigasztaló műve. Minden más ennek van alárendelve, és ehhez kell, hogy elvezessen. A jubileum első sorban Isten ingyenes ajándéka, "az Úr kedves esztendeje".

Emlékszem egy eseményre a háború utolsó napjaiban történt szülővárosomban. Elterjedt a hír, hogy a katonai raktárak nyitva vannak, és mindenki azt vihet belőlük, amit akar. El lehet képzelni a sokat szenvedett, éhező, nélkülöző emberek reakcióját a hírre! Ma is emlékszem, hogyan kígyózott a sor az utakon a raktárakig, majd vissza, ételt, takarót vagy más szükségest hozva.

Valahogy ez történik a Nagy Jubileum alkalmával is. Isten kegyelmi tárháza, irgalmasságának raktára nyitva áll! Mindenki felé ismétli az Egyház Izaiás szavait: "Ó, ti szomjazók, jöjjetek a vízhez és igyatok, akkor is, ha nincsen pénzetek! Vegyetek bort és tejet, gond és fizetség nélkül!" Iz. 55,1.

Mi a karizmatikus Megújulásban megtaláltuk ezt az izaiási tapasztalatot. Tudjuk, mit jelent "pénz nélkül" szegényen, nyomorultan, érdemtelenül és másoktól lenézetten elfogadni a Szentlélektől élővizet, az új bort, a tejet és mézet.

Ennek a világtalálkozónak a szervezői joggal utaltak az 1975-s római Karizmatikus Találkozóra, melynek csúcspontja a pápával való találkozás volt.

Most itt az ideje, hogy feltegyük a kérdést, mekkora utat jártunk be azóta, - itt az ideje a megkülönböztetésnek. Akkoriban az volt a fő törekvésünk, hogy az intézményes Egyház elfogadjon, elismerjen bennünket. Meglepő módon, adott körülmények között megérkezett ez az elismerés, bár először csak szóban, nem hivatalos módon. VI. Pál pápa a Megújulást az "Egyház lehetőségének" nevezte. Valóban, irányelvet és programot adott azokkal a jól ismert szavaival, melyeket Riminiben idéztem: "Örömmel igyunk a Szentlélek józan túlcsordulásából!"

Most, 25 évvel később, mire törekszünk? Mit keresünk? Azóta a Megújulás többszörös elismerésben részesült, formális és gyakorlati módon is. Egyre többször bíznak a Megújulásra feladatokat, kérik meg szervezésre, hivatalok betöltésére. Nem titok, hogy számítanak ránk.

Itt az idő, hogy feltegyük magunknak a kérdést: Milyen szolgálatra keltette életre az Úr a Katolikus Egyházban a Karizmatikus Megújulást?

Hadd tárjam elétek testvéri módon a szívemet. Félek, hogy a sokféle elismerés észrevétlenül elfelejteti velünk az "egy szükségest". Ma már nem kétséges a hierarchia iránti hűségünk. Mindannyian szeretjük az Egyházat, szolgálni akarjuk. Ez nem vitás. A kérdés az: Mi a mi küldetésünk az Egyházban? Az asztal szolgálata? - ahogyan az ApCsel. mondja - vagy az ima és az Ige szolgálata? (ApCsel 6,2-4)

A Megújulás kezdetén sok világi hivő örvendezett, hogy végre nem csak találkozók szervezésével, nem csak plébániai szabadidős foglalkoztatással segíthetik az Egyház életét. A mi szolgálatunk, amit küldetésül kaptunk prófétai szolgálat. E nélkül nincs értelme a Megújulásnak. Hiszen sok mindent tesznek az emberek, mégpedig jól. A mi szolgálatunk kicsiny, de nélkülözhetetlen. Prófétai szolgálat nélkül az Egyház elernyed, s üzenete nem járja át a szíveket.

Mit értek prófétaságon? Azt, amiről Pál apostol beszél:

"Ha azonban valamennyien prófétálnak, és belép egy hitetlen vagy avatatlan, annak mindenki a lelkére beszél, azt mindenki megítéli, szívének titkai nyilvánvalóvá lesznek, úgyhogy arcra borulva imádja Istent és megvallja: -Valóban köztetek van Isten". (1Kor, 24-25).

Mindannyian emlékezünk még a kezdeti időkre, amikor ha egy karizmatikus csoport elkezdett imádkozni, még a kívülállók is, a fotósok, TV-sek, újságírók - még a kövek is megéreztek valami természetfelettit. S most? Vajon nem igaz, hogy egyre inkább hasonlóvá válnak találkozóink a többi egyházi rendezvényhez? Vajon egy mozgalom akarunk lenni az Egyházban a többi között? A hierarchiának joga van arra, hogy kívánja, találjuk meg a helyünket a kánonilag elfogadható határok között. Joguk van arra, hogy besoroljanak bennünket a többi egyházi mozgalom közé. A kérdés az, hogy feladtuk-e hogy úgy gondolkodjunk, a többi mozgalmakhoz hasonlóan, önmagunkról, hogy olyan erő vagyunk az Egyházban, mely egyre szélesebb körben érezteti a hatását?

Az Egyház múltbeli tapasztalata azt mutatja, hogy ilyen módon vesztették el erejüket a szerzetesrendek, veszítették el eredeti karizmájukat, s ezzel együtt életerejüket is. Tehát a kérdés nem a belenövés a közösségbe és a más egyházi mozgalmakkal való együttműködés. Ezt maga a Pápa is ajánlotta és a karizma természetéből adódik, hogy elismerjük és elfogadjuk az ugyanabból a Lélekből fakadó dolgokat.

Azonban amennyire csak lehet, meg kell őrizni a Megújulás szellemiségét és újdonságát, s ez nem abban áll, mintha egy mozgalom lenne, egy alapítóval, szabályzattal és saját lelkiséggel, hanem abban, hogy friss kegyelem az egész Egyház megújítására.

Én magam nagyon hálás vagyok azoknak a testvéreknek, akik éveken át azon fáradoztak, hogy megalapozzák a hierarchiával való kapcsolatot, megbízható együttműködést, aminek ma már látjuk a gyümölcseit. Ez kétségtelen nagy érték.

A kérdés, mit kezdünk most ezzel az elismertséggel? Mire használjuk fel? Engedjük, hogy a fejünkbe szálljon a siker, és szem elől tévesztjük mi volt Isten terve a Megújulás elindításával? Meg van ennek a veszélye. Vagy, arra használjuk fel, hogy a prófétai dimenzió egyre jelenvalóbbá váljon az Egyházban? A kezdetekkor valaki azt mondta, hogy a Megújulás célját egy mondatban össze lehet foglalni: "Visszaadni a hatalmat Istennek!" Hát jobban, mint valaha eszünkbe kellene tartani ezt a kijelentést.

1992-ben, Mexikóban Amerika felfedezésének 500 éves évfordulójára emlékezve lelkigyakorlatot tartottunk, 1700 pap, 70 püspök volt jelen Latin Amerikából. Szentmise alatt, szentáldozás után imádkoztunk a Szentlélek új kenetéért. Valóban pünkösd-esemény volt ez. Püspökök és papok térdeltek le, és világiak imádkoztak értük kézrátétellel. A homiliában arról beszéltem, hogy az Egyháznak prófétákra van szüksége. Most egyedül ültem, a közbenjáró testület mögött. S egy fiatal pap odalép hozzám, letérdel, és azt mondja: "Áldjon meg Atya! Isten prófétája akarok lenni." Beleborzongtam, láttam, hogy komolyan gondolja, valóban Isten szólítja őt. Megáldottam, s csendben elment.

Milyen nagyszerű zárása lenne a Nagy Jubileumi Találkozónak: Menjetek haza testvérek, ezzel a döntéssel a szívetekben: "Isten prófétája akarok lenni."