Jobban bízzak benne
A találkozón Isten megerősítette bennem, hogy még jobban bízzak benne, adjam át az életem olyan területeit is, amelyekről úgy gondolom, hogy én könnyedén meg tudom oldani. Ha beengedem az életem minden területére Istent, akkor még az egészen apró dolgokban is sokkal nagyobb örömem lesz. Isten jelen pillanatban arra tanít, hogy tudjam átadni azokat a dolgokat, amikhez ragaszkodok, és ne próbáljam racionálisan kiszámítani és eltervezni az életemet.
Ami különösen tetszett a hétvégi találkozóban, hogy több gyóntató és imaszolgálatos volt adott időpontban, és ezért nem kellett sokáig várni, amíg sorra kerülünk.
Összességében színvonalas esemény volt, mind tanítók terén, mind a körülményeket nézve is.
Hála és dicsőség az Úrnak mindezért!
N. Bernadett
